15. Learn to love again

Sziasztok!

Sajnálom, hogy egy hónapja nem volt új rész, de nem voltam éppen a legjobb passzban. Nem válaszoltam semmilyen cserei kérésre sem. Nagyon sajnálom a közeljövőben ígérem időt fogok rá szakítani és ezúton szeretném megköszönni a díjakat is amiket nekem adtak! Nem lopom tovább az időtöket jó olvasást!

Lots of  Love, C.xx

Kavargó érzéseimet a kelletlen lágy hang utasította nyugalomra.

-Azt hiszem tartozom egy bocsánat kéréssel - hangja bűnbánó volt és mély kék szemei bocsánatért esedeztek.

-Nem tartozol nekem semmivel! - néztem a szemébe idegesen, hangom mégis nyugodt maradt. - Csak menj el és hagyj békén! Nincs rád szükségem - mondtam és becsaptam az ajtót majd a földre huppanva halk zokogásba kezdtem.

Ismét azok a furcsa érzések. Amikor azt hittem végre minden a helyére kerül az életemben akkor jön Ő és hozza magával a régi érzéseket. Úgy éreztem magam mint mikor a hosszú munkával felépített dominók sora egy finom és véletlen érintés után felborul. Csak egyet érintesz meg mégis visszafordíthatatlanul és megállíthatatlanul borul vele az összes többi. Te nem tudsz mást csinálni mint nézni ahogy a világ amit létrehoztál pár pillanat leforgása alatt a darabjaira hull. Tehetetlen vagy. Csak egy bábú a saját életedben. Kapálózol még sincs meg az a biztos pont amiben kapaszkodhatsz és tudod, hogy a helyén tart.

El kell mennem, ez volt az első és utolsó használható gondolatom. De ugyan mégis kit akarok becsapni? Hova mehetnék? Mit kezdhetnék magammal? Az érzéseimet nem tudom csak úgy kikerülni és eldobni az egyik sarokba. Butaság. Régen is képes voltam rá most is meg tudom csinálni. 

Csak állj fel!, hallottam meg a hangot a fejemben és engedelmeskedtem neki.

* * *

Ismét péntek van. A kocsimban ülök és a reggeli szürkületben mikor még minden kihalt és az iskolába tartok. Holnap van Niall meglepetés bulija és ami Őt illeti a bál óta alig voltunk együtt. Ami ennél meg furcsább, hogy valamilyen szinten örülök is ennek. Félelmetes mennyi időt gondolkodom azon mi lenne ha itt hagynám London-t és elutaznék valahova ahol senki sem talál meg. Félek Niall szemébe nézni. Félek, hogy meglátja a bizonytalanságomat. Félek mindentől. Nagyon úgy néz ki, hogy ingoványos területre értem és minden lépésemet jól meg kell fontolnom különben akármikor elsüllyedhetek. Nem kértem tanácsot senkitől. Nem mondtam el a problémámat senkinek. Én még mindig ugyan az az önálló ember vagyok aki akkor voltam mikor nem voltak barátaim. Tudom, hogy csak magamra támaszkodhatok és csak egyedül oldhatom meg ezt a problémát. Nincs szükségem barátokra. A régi önmagam akarok lenni. 

-Evens az istenért használd a láb izmaidat könyörgöm - hallottam meg Andy válogatott kedvességét a tornateremben ahol az ideiglenes pályát alakította a ki az EB előtt.

Lassan vége a délelőtti edzésnek és úgy döntöttem benézek a stúdióba a fiúkhoz ha végeztem.
-Jó elég lesz. Délután találkozunk - mondta a kínzás mestere majd távozott az üveg ajtón.
A padhoz indultam és levettem a korimat. Összepakoltam a cuccomat és leindultam a kocsihoz.
Mikor a stúdióhoz értem kivettem két dobozos kólát a csomag tartóból és beléptem a stúdióba. Mivel a héten már többször is voltam itt a portás csak intett és mondta, hogy a fiúkat az ötös stúdióba találom meg. Végig mentem a piros szőnyeggel borított folyosón és szembe találtam magam Louis-val. Elég furcsán nézett rám. Mióta Ők stúdióznak én meg folyamatosan edzek keveset tudtunk úgy beszélgetni mint régen. Hiányoztak is ezek a dolgok, de tisztában voltam vele ha vége az EB-nek talán újra ugyan olyan lesz minden.
Louis beleugrott a nyakamba és átölelt amit készséggel viszonoztam. Nem mondott semmit. Nem kérdezett semmit, de Ő tisztában volt vele, hogy valami nincs rendben körülöttem. Jól esett, hogy nem zargat folyamatosan olyan kérdésekkel mint anya és csak illedelmesen érdeklődik a hogy létem felől.
-Hiányoztál már! - suttogta a fülembe.
-Te is nekem - toltam el magamtól és megeresztettem egy gyenge mosolyt.
Louis-nak szerintem elég volt a szentimentális érzelmek kimutatásból és egyből a kezemben lévő kólákat kezdte vizsgálgatni. Az arcán egy ördögi mosoly terült el és a far zsebében kezdett el kutakodni. Mikor megtalálta amit keresett még ördögibben kezdett vigyorogni és az orom alá nyomott egy kibontatlan doboz mentos-t. Hitetlenül nevettem fel és már kezdtem jobban érezni magamat.
-Szerintem az is elég ha felrázzuk és kirakjuk az asztalra valaki biztos kibontja - néztem rá én is vigyorogva.
Louis elég furcsa hangokat kezdett kiadni valahol a köhögés és a nevetés között lehetett.
-Szerzek egy lapot és ráírjuk, hogy "Harry" aztán kirakjuk az asztalra - csapta össze és dörzsölni kezdte a kezeit.
Csak nevetve bólintottam és elindultunk a felfedező utunkra, hogy papírt meg tollat szerezzünk. Az első asszisztens akivel találkoztunk szívesen adott nekünk mind kettőt. Miután kiraktuk az asztalra a felrázott kólát meg a lapot elbújtunk az egyik kiálló fal mögé és egymás hegyén hátán néztük mikor ér vissza Harry, mert állítólag bevásárolni ment. Már öt perce unatkoztunk mikor valami mozgolódást hallottunk. Felugrottunk a helyünkről és kidugtuk a fejünket. Háttal Paul állt nekünk és a kólát nézegette. Felnéztem Louis-ra aki még jobban vigyorgott.
-Egyre jobban tetszik - suttogta és már majdnem hangosan is elnevette magát.
Én nem tartottam annyira jó ötletnek, de mit lehetett már tenni. Paul körülnézett, felvette a doboz kólát és kinyitotta abban a pillanatban ahogy kinyílt a habos kóla beterített mindent. Az egész felsőtestét és a fejét is beborította a ragacsos folyadék, de emellett annyira megijed, hogy felugrott és majdnem seggre esett. Louis-val szinte egyszerre kezdtünk el hisztérikusan röhögni. Mikor Paul meghallotta és ránk nézett az arca vörös lett és üvölteni kezdett.
-SELENA, LOUIS EZÉRT MÉG NAGYON MEGFIZETTEK! - ordította teli torokból a kólás dobozt a sarokba dobta és megindult felénk.
Louis-val összenéztünk, sikítani kezdtünk majd egymást lökködve kezdtünk el sprintelni a folyosó vége felé ahonnan egy ajtó nyílt és így körbe lehetett menni az egész stúdión. Én futottam elől sikítva, Louis utánam szintén sikítva mögöttünk pedig Paul üvöltve. Minden ajtó szinte egyszerre nyílt ki ahogy végig futottunk a folyosón és értetlen arcokkal találtuk magunkat szembe. Mikor ismét portához értünk éppen Tara meg Harry készült bejönni az ajtón mikor megláttak minket először értetlenül pislogtak aztán kitört belőlük a röhögés.
-Ezt neked szántam volna - futott el sikítva Harry mellett.
Harry erre még jobban elkezdett röhögni. Ahogy futottunk tovább a folyosón Niall éppen készült kijönni a stúdió szobából. Én a kezem meg az ajtó alatt bebújtam Louis pedig követett.
-Zárd be! - sikítottuk szinte egyszerre.
Mivel Niall nem éppen arról híres, hogy gyorsan lereagálja a dolgokat hárman estünk neki az ajtónak, hogy Paul ne tudjon bejönni.
-Mi a jó istent csináltatok? - kérdezte Zayn mikor nyomni kezdtük az ajtót.
-Hát ez egy hosszú történet - néztünk össze Lou-val és nevetni kezdtünk.
-ENGEDJETEK BE! - üvöltötte Paul.
-Követeléseink vannak - kiabáltam vissza.
A két fiú értetlen fejjel nézett rám majd kuncogni kezdtek.
-Mit akartok?  - kérdezte Paul.
-PIZZÁT! - üvöltötte Niall.
-Én csak azt, hogy ne büntess meg minket - nevettem el magam.
-Az megoldható, de pizzát nem kaptok - egyezett bele Paul mire hirtelen mindhárman elléptünk az ajtótól Ő pedig beesett rajta.
Elég ronda fejet vágott, de nem foglalkoztunk vele csak röhögtünk. Paul után Harry lépett be az ajtón.
-Ki kér pizzát? - kérdezte mire mindenkiből kitört a röhögés Harry pedig eléggé furcsán nézett ránk.
Ránéztem az órámra és felszisszentem.
-Mennem kell - mondtam és intettem majd kirohantam a stúdióból a kocsimhoz.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki bökköd. Felnyögtem majd kinyitottam a szemem és Taraval találtam magam szemben aki a mankójával bökködte a takarókupacot az ágyban ami én voltam.
-Hálátlan csitri - nyöszörögtem rekedten. -Megmentettem az életed és ez a hála?
-Azért annyira nem volt súlyos a helyzet - nevetett és abba hagyta a kínzásomat.
-Hány óra? - kérdeztem csukott szemmel.
-Lassan egy. Miért? - mosolygott majd leült az ágyam szélére.
Nem válaszoltam csak megint nyögni kezdtem.
-Mit veszel fel Niall és Liam bulijára? - kérdezte és hangja komoly lett.
-Pizsamába megyek - válaszoltam szórakozottan mire Tara elkezdett nevetni.
-Mi a helyzet Niall-el? - tette fel az újabb kérdését és hangjában már szemernyi jó kedv sem vegyült.
-Mi lenne? Meg vagyunk - próbáltam terelni a témát ami a jelek szerint bejött, mert Tara nem kérdezett többet.

A buli előtt egy órával fenn a gardrób szobába ültünk és a ruháim között válogattunk mikor hirtelen megszólaltam.
-Csütörtökön Joey itt járt - mondtam és a mondat végére a hangom szinte suttogássá halkult.
Ahogy kimondtam Tara keze hirtelen megdermedt a ruháim között.
-Mond, hogy nem csaltad meg Niall-t - nézett rám rémülettel teli tekintettel.

Megráztam a fejem mire hangosan kifújta az eddig benn tartott levegőt.
-Mit akart? - kérdezte maró gúnnyal a hangjában.
-Bocsánatot kérni - válaszoltam és lelki szemeim előtt újra megjelent a bocsánatért esedező mély kék szem párt mire belém hasított a fájdalom.
-Ez lesz az! - kiáltott fel és kiráncigált a szekrényből egy fekete fodros combközépig érő koktél ruhát.
-Muszáj? - kérdezte olyan hanggal mint akit éppen kínoznak.
Tara ellent mondást nem tűrő szemmel meredt rám és komolyan bólintott. A szekrényből még kihalászott egy blézert és egy fekete magassarkút is majd a fürdőbe küldött öltözni.
Miután mindennel végeztünk magamra hagyott én pedig a tükörbe néztem. Meglepődve láttam, hogy fogytam vagy öt kilót, kiállnak a csontjaim, arcom beesett, fáradt és szemem alatt még ennyi sminkkel is fekete karikák húzódnak. Az elmúlt két hétre gondoltam, hogy mennyi mindenen mentem keresztül. Nem csoda, hogy így nézek ki. Alig eszem, minden nap órákat edzek és alig alszom és ha alszom akkor is rémálmaim vannak. Lemondóan sóhajtottam majd Tara után indultam aki már az ajtó előtt várt. Mark és anya éppen a malactól búcsúztak el akinek még mindig nincs neve és ma el is kell hagynia a házat. Szomorú voltam. Annyira hozzám nőtt már furcsa lesz, hogy reggel senki sem röfög a fülembe és nem kell rá állandóan figyelni. Bele raktam a fonott kosárba lecsuktam a fedelét és az összes cuccával együtt a kocsihoz indultunk. Háromnegyed óra múlva megérkeztünk a fiúk háza elé. A szívem vad vágtába kezdett. Még mindig féltem Niall elé állni és nem tudtam hogy viszonyulhatnék hozzá. Miután kiszálltunk a kocsiból jó szokásához híven Louis kivágta az ajtót és felém szakadva a nyakamba ugrott.
-Ideje volt már, hogy ide érjetek. Niall is mindjárt itthon lesz - hadarta az izgatottságtól remegő hangon.
Betessékelt minket a házba és meglepetésemre már tényleg mindenki megérkezett. Ott volt Ed Sheeran, Conor Maynard, Emma és Alex Watson és természetesen az összes fiú kivéve Niall-t és Liam-et. Mindenkinek bemutatkoztunk és beszélgetni kezdtünk. Ed-del különösen jóba lettem és sokat beszélgettünk meg nevettünk. Elmesélte, hogy mindig nézi a versenyeimet és állandóan szurkol és azt is hozzá tette, hogy különösen örült mikor látott az olimpia záró ünnepségén csak sajnálta, hogy nem tudtunk beszélni. Beszélgetésünket Louis sipítozása szakította félbe.
-Itt vannak! Mindenki bújjon el! - kiabálta a fejét fogva és körbe-körbe futkozott.
Mindenki elbújt valahol aztán hallottuk a zár kattanását és felugrottunk.
-MEGLEPETÉS! - kiabáltuk egyszerre mire Niall sikítva felugrott és elbújt Liam mögé belőlünk pedig kitört a röhögés.
Sorba mindenki felköszöntötte Őket és kaptak egy csomó ajándékot aztán ránéztem Louis-ra aki bólintott és Niall felé indultam.
-Boldog Születésnapot! - mondtam és a szájára tapasztottam a számat.
Ő a derekam köré fonta karjait és erősen magához húzott. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni, kirázott a hideg és lángolt az arcom. A többiek "húúúztak" meg tapsoltak mikor befejeztük a csókot.
-Köszönöm - nézett rám és szájára egy óriási mosoly húzódott, de a szemében mégis mást láttam. Kétségbe esést, zavarodottságot és ami a legjobban fájt, hogy azt éreztem eltávolodott tőlem. Szemében már nem az a melegség fogadott mint mindig hanem távolság tartás. Akkor jöttem rá, hogy nem viselném el ha elveszíteném. Bele pusztulnék. Hiányzott pedig ott állt előttem. Egy szakadék tátongott köztünk és én féltem, hogy elveszíthetem Őt. Örökre.
Eltolt magától én pedig kapcsoltam. Bementem a nappaliba és felemeltem a kosarat majd Niall-nek adtam. Szemei csillogtak az izgatottságtól és mikor felemelte fedelét örömében sikítani kezdett mint egy hároméves kislány.
-Ez tényleg az enyém? - kérdezte miközben a kezébe vette a malacot.
Mosolyogva bólintottam Ő pedig megint sikítani kezdett a malac pedig a kezében röfögött. az este további részében nem próbáltam közeledni Niall felé és Ő sem erőltette meg magát. Éppen az egyik sarokban ültem egyedül és a dobozos kólát forgattam a kezemben mikor Liam halál sápadt arccal belépett a szobába.
-Mondanom kell valamit - szólalt meg és hangja a síráshoz közeli stádiumban volt.