14. Széthull minden.

Sziasztok!

Hát eljött a mai nap is és itt van az új rész. Nincs sok hozzá fűzni valóm csak annyit kérnék, hogy kommenteljetek és véleményezzetek, mert sokat jelentene. Előre is köszönöm.:)

Lots of Love, C.

Újra annak a hét éves kislánynak éreztem magam aki táncol a nappaliban. Hol van ez most? Mindketten a karrierünk miatt élünk nem a családunk miatt. Akármennyire is haragszom rá hiányzik szükségem van rá és mégsem tudom neki elmondani, mert félek. Félek attól, hogy Ő már nem szeret, hogy nem vagyok neki elég jó. A düh minden más érzésnél erősebb most bennem és azt akartam, hogy ezt Ő is tudja. Akartam, hogy tudja, hogy haragszom rá és, hogy nem fogok neki megbocsájtani csak azért, mert idejött.

-Látni akartalak és megismerni a barátaidat - mondta komoly hangon és az arcáról nem lehetett leolvasni semmit.

Még egy hasonlóság. Ugyan olyan vagyok mint Ő. Sokszor szembesült már vele, de most valahogy mégis jobban szíven ütött. Nem akarok olyan lenni mint Ő. 

-Azt hitted, ha ide jössz akkor ezzel mindent megoldasz? - tettem fel egy újabb kérdést szemrehányóan.

Valami átsuhant az arcán, de olyan gyorsan eltűnt, hogy semmit sem tudtam leolvasni róla.

-Nem, de akkor is szerettem volna itt lenni, hogy lássalak - válaszolta egyszerűen és sarkon fordulva elindult a kijárat fel.

Megbántottam volna? Utána akartam menni átölelni és érezni azt a fűszeres illatot amit oly sok éve szívtam magamba utoljára. Vívódtam és ismét megsajnáltam. 

-Apa! - kiáltottam utána és biztos léptekkel elindultam felé.

Képtelen voltam ismét jég hercegnőt játszani. Szükségem volt rá mindennél jobban. 

Mikor utol értem Ő háttal állt nekem.

-Hiszed vagy sem nekem Ti jelentitek a legtöbbet az életben. Belőletek merítek erőt a munkámhoz. Legszívesebben csak veletek lennék, de nem tehetem úgy ahogy Te sem - fordult velem szembe.

Én nem tudtam mit mondani csak közelebb léptem hozzá és megöleltem. Védelmező karjaiban éreztem magam igazán biztonságban. Akármennyire eltávolodtunk az évek során Ő mégis csak az édesapám és szeretem Őt akár mennyire próbálom ezt tagadni. Egy vékonyka kötélen egyensúlyoztam, hogy megbocsássak neki, de nem ment. Talán még nem készültem fel rá, de egyszer tudom, hogy megfogok tudni bocsájtani. Minden harag eltűnt belőlem. Egy kis időre mindenképpen. A torkomban egy óriási méretű gombóc keletkezett és a könnyek égették a szememet. Zokogni akartam, kiadni magamból minden bánatomat és elmondani, hogy oly sokszor megbántott én mégis szeretem. Tiszta szívemből szeretem. A gombóc egyre csak nagyobbodott a torkomba s én már alig tudtam elnyomni magamban a kitörni készülő sírást. Feszített, szét akartak szakítani a bennem felgyülemlett érzések, de én csak álltam és öleltem Őt. Azt tettem amit nagyon sokáig képtelen voltam megtenni.
Már percek óta így álltunk mikor úgy éreztem, hogy csillapodnak bennem az érzések és képes vagyok a szemébe nézni. Eltoltam magamtól.
-Én is szeretném ha megismernéd Őket - suttogtam rekedtes, erőtlen hangon, de még nem néztem rá.
Apa megfogta a kezemet és elindult Tara-ék felé. Minden egyes lépésem megfontolt volt és azon erőlködtem, hogy tudjak ugyan úgy viselkedni ahogyan mindig is. Felvettem az áll arcomat az érzéseimet  pedig elzártam egy kis ládába a lelkem legmélyebb részébe ahol nem találhatja meg senki. Még Niall sem.
Mikor odaértünk hozzájuk egy hamis mosolyt produkáltam ami senkinek sem volt feltűnő.
-Szeretném nektek bemutatni az édesapámat - néztem végig mindhármukon.
Csak meglepődöttséget és izgalmat véltem felfedezni a tekintetükben.
-Alexander Leonard Evens vagyok - mutatkozott be apa és kezet fogott velük.
Míg Ők apámat kérdezték ki a filmrendezés minden kisebb mozzanatáról és hogy kikkel dolgozott már együtt én addig feltűnés mentesen megléptem a mosdóba. Csak egy gondolat kavargott a fejemben ami ismét kiszakította belőlem a ládába elhelyezett érzelmeket. Idejött, de miért?

* * *  

Szombat este van és én a fekete terep járóban ülök egyedül várva Peet-re aki elmegy. A mai napunkat csak egymásnak szenteltük. Volt, hogy nevettük, volt, hogy sírtunk. Próbáltuk az utolsó együtt töltött napunk minden pillanatát kiélvezni és nem gondolni arra, hogy este búcsúznunk kell, de végül eljött ez a pillanat is. A szemeim a sírástól vörösek és égnek. Bár nem szerettem volna, hogy ennyire gyengének lásson azért valljuk be, hogy én is ember vagyok és vannak érzéseim amiket néha lehetetlen visszatartani. Tara és Niall tegnap este visszautaztak Londonba, mert arra a napra szólt a repülő jegyük. Eltudták volna intézni, hogy maradhassanak velem hiszen magán géppel utazom vissza, de Tara rábeszélte Niallt, hogy hagyjanak minket egyedül legalább erre az egy napra. Nem mondom, hogy Niall kifejezetten örült volna az ötletnek, de meg kell értenie, hogy nekem Peet is nagyon fontos. Tara-val beszéltem még mielőtt elmentek és azt mondta, hogy megint összevesztek Harry-vel valamiért, de nem különösebben szeretett volna róla beszélni így békén hagytam. Gondoltam majd beszél róla ha szeretne. Apa pedig még csütörtökön a bál napján hazautazott és most elméletileg egy hónapig otthon is marad; hát majd meglátjuk.
Peet beült mellém a kocsiba, de én képtelen voltam rá nézni. Tudtam, ha megteszem ismét sírni fogok és nem akartam, hogy lássa ilyen hatással van rám a távozása. Végtére is csak egy hónapról van szó. Kezeit az enyémekre tette és erősen megszorította. A hideg végig futott a hátamon az érintésétől ami olyan gyengéd volt és szeretet teljes.
-Hamarosan újra találkozunk - mondta halk szomorú hangon.
Én csak bólintottam és kinéztem a sötétített ablakon. Az idő kezdett már hűvösebbre fordulni és a fák kezdték lehullatni színes koronájukat. Ezt látva a szívem ismét összeszorult.
A terep járó elindult és vele együtt a szívem is gyors vágtára kezdett, tudtam, hogy minden másodperccel fogy az együtt töltött időnk. Egy kósza könnycsepp legördült az arcomon amit Peet letörölt és még jobban szorította a kezemet. Aztán tíz perccel később már a repülőtér várakozó terme felé sétáltunk. A fájdalom még erősebb lett és én már alig tartottam magam. A folyosó előtt megálltunk és én Peet-re néztem.
-Tener cuidado - sóhajtottam a fájdalmas szavakat és a szemeim készültek megtelni könnyekkel.
Peet magához vont és szorosan átölelt.
-Te extraño -suttogta a fülembe én pedig fájdalmasan felzokogtam.
Eltolt magától egy csókot nyomott a homlokomra és elment. Földre rogyva zokogtam és már csak a mérhetetlen fájdalmat éreztem. A szívem megtelt keserűséggel és azzal, hogy így itt hagyott egy darabot is kiszakított belőlem, de nem tudtam rá haragudni. Pár pillanattal később Joe emelt fel a földről és magához ölelve elindult. Felvitt a lépcsőn a gép utas terébe és lerakott a kanapéra majd átölelt és úgy próbált megnyugtatni, de erre még jobban sírni kezdtem. Reszkettem és az üresség átjárta a testemet. Joe a hajamat és a hátamat simogatta, de csak nem akart szűnni a zokogás. Miután felszálltunk Joe eltűnt én pedig lecsuktam a szemem és félálomba merültem. Újra megjelent előttem a tengerpart éreztem a testemen a meleg szellő érintését és Joey kezét ahogyan az enyémbe kapaszkodik úgy ahogy még talán soha azelőtt...

* * *

Reggel az ágyamban ébredtem. Fáradtan, feldagadt szemekkel és egy röfögő malaccal a padlón. Mikor újra a tegnap estére gondoltam könnyek szöktek a szemembe és én utat adtam nekik. Hangtalanul ültem az ágyam szélén és a sós könnyek patakokban folytak le az arcomon. Felkeltem és a lépcső felé indultam el, hogy felmenjek a gardróbba és szerezzek valami tisztességes ruhát. A malac a sarkamban volt és próbált feljönni utánam a lépcsőn ami nem igazán jött össze neki. Egy halvány mosoly suhant át az arcomon ahogy szenvedett szegény. Visszafordultam és felvettem amit egy halk röfögéssel díjazott. A szekrényemből kihalásztam egy világoskék farmer nadrágot, egy fehér ujjatlant és egy szürke-fehér csíkos nagy pulcsit. A könnyeim már elapadtak így lementem az emeletről ahol az egész családom vidáman nevetgélt a konyhában.
-Jó reggelt herceg nő - hallottam meg apa hangját mire akaratlanul is, de egy őszinte mosoly húzódott az arcomra.
-Engem miért nem hívsz herceg nőnek? - kiáltott fel Mark sértődötten, mire mind a hárman nevetni kezdtünk.
-Azért kisfiam, mert Te fiú vagy - nevetett apa.
Szerettem mikor együtt voltunk. Nagyon régen volt már ilyen talán két éve, hogy együtt reggeliztünk és így nevettünk. Kihúztam az egyik széket az étkező asztalnál és ráültem. Két percen belül anya egy adag palacsintát rakott elém ami áfonya lekvárral volt megkenve.
-Köszönöm - mosolyogtam rá Ő pedig viszonozta azt.
Miután végeztünk a reggelivel mindenki a nappaliba vonult és ott meséltünk egymásnak. kis idő múlva megcsörrent a telefonom amin Niall képe volt látható. Elmosolyodtam arrébb vonultam és felvettem.
-Igen? - szóltam bele és próbáltam hangomat boldog köntösbe öltöztetni.
- Mit csinálsz ma? -kérdezte boldogan, köszönés nélkül.
-Azt terveztem, hogy veled leszek - mosolyodtam el.
-Akkor egy óra múlva nálatok vagyok - mondta izgatottan majd lerakta a telefont.
 Már egy ideje csak néztem ki szótlanul a fejemből malaccal az ölemben mikor Mark mellém ült és a vállamra tette a kezét.
-Zongorázol nekünk? - nézett rám komolyan, hangja elcsuklott majd könnyek jelentek meg a szemében.
Újra ismerős érzések suhantak át rajtam és maró fájdalmat éreztem a szívemben. Utoljára három éve zongoráztam nekik mikor ugyan így ültünk itt és boldogan nevettünk. Kiskoromban apa tanított meg játszani mondván, hogy tudjon a gyerek hangszeren játszani. Miután elment és véglegesen megromlott a kapcsolatunk megfogadtam, hogy soha többé nem fogok zongorázni, de nem tehettem meg Markkal, hogy elutasítom. Legördült az első könnycsepp az arcán és ezt látva egyből felegyenesedtem, majd letöröltem az arcáról és a malacot arrébb rakva átöleltem. Hallottam ahogy szipog és éreztem ahogy a teste remeg a kezeim között. Eltoltam magamtól majd a szemeibe néztem.
-Ha eltünteted a malacot akkor játszok neked valamit - mondtam halkan csak, hogy a kedvére tehessek.
-Miért kell a malacnak menni? - kérdezte nagy szemekkel és már nem sírt.
-Mert Niall hamarosan ideér - mosolyogtam aztán felálltam és Ő követett.
A kis állatot kivittük a télikertbe, mert anyáék ott állították fel neki a kerítést, majd visszaindultunk a nappaliba. Anya arcán félelmet láttam apa pedig megint hűvös üzem módba kapcsolt és nem lehetett semmit sem leolvasni az arcáról. Mark a kezemet fogta és az óriási méretű fekete zongora felé indult én pedig akaratlanul is engedtem neki. Sose tudtam nemet mondani az öcsémnek, hogy miért azt magam sem tudom. Elengedte a kezemet, kihúzta a zongora széket és felhajtotta a fedelét majd elment. Ott hagyott vele én pedig félelemmel pillantottam a fekete-fehér billentyűk felé. A testem nem akart engedelmeskedni összeszorított fogakkal, mereven álltam a zongora előtt. Magam elé idéztem Niall képét, de a testem egy tehetetlen hús darab maradt. Már percek óta álltam a zongora előtt, de nem történt semmi. Újabb kín keserves percek teltek el majd valami megmozdult bennem és én leültem a székre. Kezemet lassan felemeltem, a fülem mögé tűrtem a hajamat, majd a zongora billentyűire raktam és a lábamat a pedálra tettem ami nyikorgott ahogy kipróbáltam Őket. Ismerős érzések törtek rám. A zene iránti vágy szétáradt a testemben és arra vágytam, hogy újra játszhassak. Ujjaim megkeresték a kezdő hangot majd leütöttem az első billentyűt és a zongora megszólalt kellemes lágy hangján. Lassan játszottam az akkordokat aztán a darab egyre gyorsult és az ujjaim csak siklottak a billentyűkön. Nem éreztem semmit csak hallgattam a saját játékomat. Felemelő érzés volt újra és újra leütni Őket és nem gondolni semmire. A szememet elhomályosították a könnyek én pedig lecsuktam a szemhéjaimat, de azok szüntelen folytak még így is. Aztán mikor a darab végére értem és az utolsó billentyűt is leütöttem kezeim az ölembe estek én pedig halk zokogásba kezdtem. Újabb percek teltek el, de hála megértő családomnak senki sem sietett a segítségemre. Nem szerettem ha vigasztalnak. Még egyszer utoljára  tegnapra gondoltam aztán elhessegettem a gondolatot és kinyitottam a szemem. Legnagyobb meglepetésemre nem csak a család tagjaim voltak a szobában hanem Niall is. Színtiszta meglepődöttsége láttam az arcán semmi mást. Lecsuktam a zongora fedelét felálltam és a széket is visszatoltam a helyére majd feléjük indultam.
-Ez gyönyörű volt - szólalt meg elsőként Mark szipogva.
Anya csak könnyes szemmel bólogatott apa pedig üveges tekintettel meredt maga elé Niall pedig inkább lehajtotta a fejét. Nem tudtam mi járhat a fejében.
-Azt hiszem én most elmegyek. Este találkozunk - szólaltam meg rekedtes hangon majd átöleltem Markot anyának pedig nyomtam egy puszit a homlokára és kiléptem a nappaliból.
Egy őszinte mosoly terült el az arcomon beléptem a konyhába és kivettem a hűtőből egy üveg ásvány vizet. A zongorázás megszabadított a kimondatlan gondolataimtól és megkönnyebbültem. Jelen pillanatban madarat lehetett volna velem fogadni annyira boldog voltam, hogy megszabadultam a gondjaimtól. Mikor Niall is utánam jött a konyhába átöleltem és egy csókot nyomtam a szájára, de nem láttam rajt mást csak szomorúságot. Megfogtam a kezét és kivonszoltam a ház elé majd beszálltunk a kocsiba és felé fordultam.
-Mi a baj? - kérdeztem kétségbeesetten.
-Ezekről a dolgaidról miért nem beszélsz nekem sosem? Miért érzem az hogy szét robbanok a szomorúságtól miután meghallgattam ahogy zongorázol? - tette fel a kérdéseit én pedig csak pupilláztam.
Megkönnyebbültem, hogy csak ez a problémája.
-Azért nem mondtam, hogy tudok zongorázni, mert három éve nem játszottam és nem tartottam fontosnak - válaszoltam egyszerűen a kérdésére.
-Az lehetetlen - nyögte tátott szájjal.

* * * 

Miután lenyugodtak a kedélyek Niall háza táján és visszaértünk a One Direction házba kiderült, hogy csak a miénk a ház. Először megnéztünk valami idióta filmet közbe popcornt ettünk és mikor Niall sírt a film végén én kiröhögtem. Erre kihívott egy Xbox párbajra. Fogadtunk, hogy a vesztes sütit fog sütni. Mondjuk ez nekem nem probléma viszont Niallnek annál inkább. Fifá-ban az öcsémnek köszönhető rutinnal megvertem aztán mikor visszavágóért követelőzött újra kikapott. Ezután pedig örömmel szemléltem ahogyan próbálkozik a süti sütéssel. Igaz mikor cukor helyett sót akart bele rakni akkor hihetetlenül kiröhögtem és miután korrigálta a hibát azzal próbálkozott, hogy az arcomra kenje a csokis masszát. Mikor megszólalt a telefonom és kihalásztam a zsebemből Ő kihasználta, hogy nem rá figyelek és nem kevés mennyiségű masszát kent az arcomra.

-Ez nem ért! - kiáltottam fel mire Ő jóízűen felnevetett.

Ránéztem a kijelzőre amin Tara képe volt látható. Felvettem a telefont és a fülemhez emeltem.

-Szia Tara - szóltam bele vidáman.

-Sel bajban vagyok - hallottam meg rémült hangját.

Megijedtem és féltettem Őt . A kétségbeesés átjárta a testemet.

-Elestem korival és két óriási seb van a térdemen és egy a karomon amikből ömlik a vér - mondta és most már sírt.

Elöntött az idegesség. 

-Hol vagy? - kérdeztem szárazon.

-Nem messze a házatoktól. Mit csináljak? - tette fel szipogva a kérdést.

-Maradj ott! - utasítottam mérgesen és leraktam a telefont.

-Niall kérlek add a kocsi kulcsodat - szóltam oda neki miközben a cipőmet rángattam magamra.

-Minek? - kérdezte eléggé furcsán.

-Majd ha visszaértem meglátod - mondtam Ő pedig a kezembe dobta a kulcsot ahogy felegyenesedtem.

Nyomtam egy csókot a szájára majd kiléptem az ajtón és becsaptam azt. Dühös voltam. Mit hitt Tara, hogy egyszer korcsolyázott és képes elmenni ilyen utakon akár hova? Legalább szólt volna. Megérteném ha nem gyors korcsolyázó barátnője lenne és úgy menne el akár hova egyedül. De könyörgöm. Itt vagyok és tudok segíteni. Beültem a kocsiba beindítottam a motort és a megengedett sebességnél sokkal gyorsabban hajtottam a kocsit, hogy még időben odaérjek. Kitudja mit csinált magával. Közben elővettem a telefonom tárcsáztam Andy számát és kihangosítva a mellettem lévő ülésre dobtam.

-Igen? - szólt bele fáradt hangon.

-Készíts ki abból a seb tapaszból amit Nate küldött szükségem lesz rá - mondtam köszönés nélkül.

-Mit csináltál? - lepődött meg.

-Én semmit viszont Tara azt hiszi, mert egyszer volt korcsolya a lábán Ő már jól tud korizni és elment egyedül - mondtam idegesen.

-Mennyire komoly? - kérdezte ciccegve.

-Nem tudom, most megyek érte. Vissza felé beugrok érte addig készíts ki valamennyit kérlek - mondtam aztán a telefon után nyúltam és kinyomtam azt.

Mikor a házunk utcájába értem megláttam Tarat amint az útszélén egy vér tócsában ül és sír. Lefékeztem mellette kiszálltam és látva, hogy a sebei inkább felületiek megnyugodtam. Mellé guggoltam a korit levettem a lábáról és beültettem a kocsiba. Egy szót sem szóltam hozzá, még mindig mérges voltam rá ezért a dologért. Andy-ék felé vettem az irányt közben Tara folyamatosan kérdezgetett, hogy "Most mi lesz?" , "Hova megyünk?", "Miért vagy Niall kocsijával?" és a hasonló kaliberű kérdéseket hallgattam, de nem  válaszoltam rájuk. Lefékeztem Andy-ék háza előtt aki egy trikóban és egy melegítőben állt kinn a kezében egy nagy tekercs fehér szalaggal.

-Minden rendben? - kérdezte.

-Megoldom - zsörtölődtem aztán kivettem a kezéből a szalagokat majd megfordultam és a kocsi felé vettem az irányt. - Köszönöm - fordultam vissza és megemelve a kezemet intettem neki.

Andy bólintott én pedig visszaültem a kocsiba és becsaptam az ajtót. Beindítottam a motort és visszaindultam  a One Direction ház felé. Már majdnem ott voltunk mikor megszólalt a telefonom. Felvettem és a fülemhez emeltem.
-Ugye tudod, hogy valami alkoholos folyadékkal kell lefertőtleníteni? - kérdezte Andy.
-Gondoltam már rá - morogtam és ócsároltam magam, hogy nem gondoltam rá előbb is. - Mindegy megoldom, ha végeztem hívlak - mondtam aztán leraktam a telefont.
A ház előtt leállítottam a kocsit Tara-t kisegítettem aztán bementünk a házba.
-Niall - kiabáltam el magam.

*.Niall szemszöge.*

A konyhában álltam és a sütit néztem meg, mert lassan készen kellett lennie mikor kinyílt az ajtó és Sel a nevemet kiabálta.

-Igen? - dugtam ki a konyhából a fejemet, de mikor megláttam Tarat a szemeim elkerekedtek és számat óriásira tátva megtántorodtam. Azt hittem ott helyben elájulok. Mindkét térdéből folyt a vér és a padlóra csöpögött aztán láttam, hogy alkarjáról is folyik és azt is megnéztem. Tele volt sebekkel. Mi a jó istent csinálhatott?
-Na jó, figyelj rám. Hozz le az emeletről törölközőket és vedd elő az elsősegély dobozt ami fenn van az előszobaszekrény legfelső polcán - néztem rá komolyan Sel én pedig bólintottam.
Felmentem az emeletre és elővettem húsz darab puha törölközőt aztán lementem és bevittem a nappaliba majd Sel utasítására letakartam a kanapét. Kimentem az elsősegély dobozért és azt is leraktam mellé. Láttam, hogy már a sebek alá kötött egy-egy törölközőt, hogy ne a padló legyen véres. Tara előtt térdelt és  méregette a sebeit majd egy kis idő után megszólalt.
-Két lehetőség van - Tara felé intézte szavait aki még mindig könnyezett.- Vagy lefertőtlenítem alkohollal és rárakom a seb tapaszt vagy csak lefertőtlenítem valamivel és nem kötjük be, de így körülbelül három-négy hét alatt fog meggyógyulni - vázolta a helyzetet.
Tara fájdalmas arccal nézett rá.
-Mennyire fog fájni ha alkohollal lefertőtleníted? - kérdezte.
-Eléggé, de ki lehet bírni - mondta komolyan, Tara pedig bólintott.
Kinyitotta a mellette lévő elsősegély dobozt és kihalászott belőle egy kis ollót és három vagy négy tekercs gézt.
-Niall van itt valami magas alkohol tartalmú ital? - néztem rám rezzenéstelen arccal.
-Hát elvileg maradt valami a múltkori buliból - mondtam remegő hangon és elindultam ki a konyhába a szekrény felé. Volt még vodka, whiskey és absinte. Elővettem a nyolcvan százalékos alkoholt és visszacsuktam a szekrényt. Gyorsan kivettem a sütit a sütőből és visszamentem a lányokhoz. Sel éppen egy újabb törölközőt kötött Tara lábára, mert ez előző teljesen elázott. Leraktam mellé a fél üveg abisnte-ot és figyeltem a barátnőmet aki a jelek szerint nagyon jártas volt ebbe a témában. Mikor meglátta az üveget fintorogni kezdett. Nagyon úgy néz ki, hogy Taranak az elkövetkezendő fél óra nem élete legszebb időszaka lesz. Lefertőtlenítette az ollót és a kezét is aztán levágott egy nagy kiálló bőrdarabot Tara bal térdéről, mire Ő felszisszent és egy újabb adag könny szökött ki a szeméből. A térdéből pedig újult erővel kezdett folyni a vér ahogy megszabadult a bőrdarabtól Sel pedig még egy törölközőt szorított rá.
-Niall kérlek hozz egy tál meleg vizet - mondta rám se nézve én pedig mentem és teljesítettem az összes kérését. egy nagyobb fehér edénybe engedtem meleg vizet és bevittem neki. Elvett még egy törölközőt és elkezdte letisztítani a sebet.A tálban lévő víz pillanatokon belül vöröses árnyalatot kapott aztán belerakta a töröközőt és ott is hagyta. Csodálattal figyeltem ahogy minden megfontolva és precízen pakolászott és közben figyelt arra is, hogy ne uralkodjon el a szobán a káosz. Ahogy tovább figyeltem észre vettem még egy dolgot. Minden mozdulata megfontolt volt és arra ügyel, hogy Tara-nak a legkevesebb fájdalmat okozza ami még így is nehezen sikerült neki.
Pár pillanattal később megfogott egy vastag géz darabot és az egészet leborította Absinte-al aminek így zöldes árnyalata lett. Tarat lefektette nekem pedig azt a feladatot adta, hogy fogjam meg a kezét és el ne engedjem. Erősen lefogta a lány bal lábát és rányomta az alkohollal átitatott géz darabot. Tara teli torokból felsikított, megmarkolta a kezemet és a másik lábával elkezdett kapálózni, de azon felszakadt az a kis megszáradt vérréteg is és újra folyni kezdett belőle a vér. Kirázott a hideg a látványtól és  ahogy hallottam szenvedni.
-Tara kérlek próbáld meg nem rángatni a lábad - szólalt meg Sel lágy megnyugtató hangon a rángatózás pedig pár pillanattal később alább hagyott.
A gézt levette a sebről és még egyszer óvatosan áttörölgette vele az egész sebet. Néha meg-meg rándult mellette a lány lába, de próbálta visszafogni magát. A jobb lába alá rakott egy újabb törölközőt majd levágott egy méretes darabot a fehér seb tapaszból és Tara bal lábára ragasztotta amit az imént fertőtlenített le. Miután ugyan ezt megcsinálta a másik térdével is engem már a hányinger kerülgetett a sok mellettünk tornyosuló véres törölközőtől. Tara arca holt sápadt volt a fájdalom miatt ezért Sel adott neki valami erős fájdalom csillapítót és mint később kiderült altatót is, mert tíz percen belül már folyt a nyála a bőrkanapéra.
-Ezt miért kellett? - kérdeztem felháborodottan.
-Mert nem bírta volna már ki ha a kezét is úgy fertőtlenítem le, hogy ébren van. Elájult volna - nézett rám fáradtan.
 A könyökéig vér húzódott és az arcán is volt néhány folt a haja csomókban ragadt a homlokára és az állára, de még így meggyötörten is gyönyörű volt. Aztán sóhajtott és neki látott Tara alkarjának is. Ahogy rárakta az alkoholos gézt a kezére a fogaimat összeszorítottam, de a várt sikítás nem érkezett meg síri csend volt a nappaliba Sel pedig gondosan törölgette tovább a seb felületét. Aztán mikor végzett levágott egy újabb darab seb tapaszt és Tara élettelen kezére ragasztotta. Fáslit tekert a sebtapaszokra ezután pedig lerogyott a földre és csak pihegett. Látszott rajta mennyire megviselte, hogy látta a barátnőjét szenvedni, Odamentem hozzá letérdeltem mellé és magamhoz szorítottam. Kellemes édes virág illata most keveredett a vasas vér szagával, de még így is ellenállhatatlan volt. Eltoltam magamtól és mélyen a szemébe néztem ami a fáradtságtól és a vágytől egy jóval sötétebb árnyalatot vett fel mint amilyen általába szokott lenni a szemei szinte már feketék volt és gyönyörűen csillogtak; egy rövid csókot nyomtam a szájára amit egy halvány mosollyal díjazott majd felállt.
-Kérlek segíts felvinni Tarat valamelyik vendég szobába had pihenjen nyugodtan - sóhajtott én pedig készséggel segítettem neki. Miután a lányt betettük az ágyba és betakartuk lementünk, hogy eltakarítsuk a felfordulást a nappaliban, de mikor leértünk Liam kétségbeesett pillantásával találtuk magunkat szemben.
-Itt mi a jó isten történt? - kérdezte idegesen és tekintete kettőnk között ugrált.
-Tara elment korizni és elesett - foglalta össze Sel a dolgokat eléggé tömören.
-Mennyire komoly? - kérdezte halkan és a szemében aggodalmat véltem felfedezni.
-Csak felületi sérülések nem lesz semmi baja - válaszolt a barátnőm eléggé diplomatikusan.
Liam is csatlakozott, próbáltunk mindent eltüntetni és minden vért feltörölni ami szinte az egész lakásban fellelhető volt. Miután ezzel végeztünk Sel felhívta Andy-t és elmondta neki, hogy mi van Tara-val. Ezután leültünk a nappaliba és pihenni próbáltunk. Sel az ölembe hajtotta a fejét és hamarosan el is aludt. Egyenletesen emelkedett és süllyedt a mellkasa. Annyira gyönyörű és békés volt. A bálra gondoltam mikor az édesapja Lena-nak szólította. Még csak most jöttem rá, hogy ez a név sokkal jobban illik rá mint ahogy mi szoktuk szólítani. A retinámba égett az a kép amikor édesapja megszólította. Láttam az arcán, hogy meglepődik és a szemében remény csillan. A szeme színe akkor is inkább volt fekete mint sötét barna. Még mindig nem jöttem rá, hogy mi fogott meg benne ennyire. Sosem igazodom ki rajta, az érzéseit képtelen kimutatni, de én megakarom fejteni, hogy mikor mire gondol. Szeretném látni sebezhetőnek, boldognak, dühösnek és szeretnék rajta minden kis változást újra és újra látni rajta, de mégsem megy. Nem látok rajt semmit és ezzel megbolondít.
Gondolataimból Liam szakított ki mikor óvatosan lehuppant mellénk a kanapéra.
-Szereted. Igaz? - kérdezte és arcán és fél oldalas mosoly jelent meg.
-Túlságosain is - válaszoltam némi csalódottsággal a hangomban.
-Mi a baj? - nézett rám és tekintetében ismét aggodalom csillant.
-Félek, hogy elveszítem, hogy nem lesz elég időm ki ismerni, hogy itt hagy, mert nem találja meg bennem azt amit Ő keres - válaszoltam fojtott hangon.
-Nem fog elhagyni. Ő is szeret téged Niall. Kiismerni soha sem fogod vagy csak nagyon nehezen. Selnek sosem lehet megjósolni a következő lépését sosem mutatja ki az érzéseit és ezzel nem csak téged kerget őrültbe hanem mindenki mást is a környezetébe. Neki ez az erőssége. Őt így nevelték ezen sosem fog tudni változtatni - válaszolta együtt érzően mire én keserűen felnevettem.
- Honnan tudod, hogy nem fog elhagyni? - kérdeztem némi éllel a hangomban,
-Mert úgy néz rád ahogy senki másra nem tud - válaszolta majd felállt ott hagyott a gondolataimmal és a kétségeimmel.
Félórával később arra kaptam fel a fejem, hogy valaki beront az ajtón majd becsapja maga után. Sel is megijedt és hirtelen felült az ölembe. Szemei alatt sötét karikák húzódtak és sütött róla a fáradtság. Az első gondolatom az volt, hogy valami nincs rendben vele, de betudtam annak, hogy elment Peet és csak ezért van rosszul.
-Ez mi volt? - nézett rám eléggé furcsán.
Csak megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy fogalmam sincs felálltam, hogy kimenjek megnézni mi történt, de nem találtam semmit  konyhába. Gondoltam valaki haza ért és felment a szobájába, de mikor láttam, hogy Harry jön be a konyhába idegbeteg fejjel akkor kicsit megijedtem. Inkább visszamentem a szobába és csatlakoztam Selhez aki a távirányítót nyomkodta valami értelmes műsor után kutatva. Mikor észrevett a kezembe nyomta a távirányítót és kiment a konyhába. Pár perccel később már kíváncsi voltam, hogy hol van így kinéztem a konyhából. Harry éppen az egyik széket készült földhöz vágni Sel pedig a kezében egy dobozos kólával indult vissza hozzám mikor a fiú levágta elé a széket. Neki szeme se rebbent úgy sétált el mellette.
-Te egy potenciális elmebeteg vagy - mondta rezzenéstelen hangon majd belépett a szobába.
-Nem neked fekszik fenn a barátnőd a vendégszobába agyonverve olyan rossz állapotban, hogy felkelni sem tud - üvöltött Harry.
Sel megfordult és a szemébe nézett.
-Talán gondolkodhatnál mielőtt cselekszel és nem lennének ilyen problémáid. A barátnődnek nem lesz semmi baja, de ha kételkedsz bennem akkor nyugodtan beviheted a kórházba, de ne csodálkozz, ha röhögve haza küldenek miután elláttam és már nem tudnának vele semmit csinálni - válaszolta nyugodtan, de némi gúny kihallatszott belőle még így is.
Harry eléggé meglepődött azon, hogy Sel így is tud beszélni, de elég gyorsan eltűnt minden érzelem az arcáról és vérig sértve felment a szobájába.
-Szerintem most sírni fog - néztem rá értetlenül.
-Megérdemli - válaszolta szárazon.
Nem tudtam miért beszélt így Harry-vel, de most valahogy nem is volt erőm kideríteni. Csak vele akartam lenni ölelni úgy ahogy remélhetőleg senki sem fogja ezentúl rajtam kívül, szenvedélyesen megcsókolni és a gesztenyebarna hajába túrni. Hiányzott az érintése. Ahogy elsétált előttem még egy olyan dolgot vettem észre amit ezelőtt még sosem. Még így fáradtan is annyira kecses és könnyed volt a járása. Ismét egy őrjítő dolog vele kapcsolatban. Lassan már úgy érzem nem tudom ennél jobban szeretni, de mindig észre veszek benne egy újabb olyan dolgot ami miatt még jobban belé szeretek. Lehuppant mellém a kanapéra én pedig átöleltem és óvatosan megcsókoltam.

* * *

*.Selena szemszöge.*

Az ébresztő órám kegytelen csörgésére pattant ki a szemem. Csütörtök reggel van én pedig indulhatok edzésre. Eljött az az időszak aminek nem nagyon akartam elébe nézni, de mindennek eljön az ideje úgy ahogy ennek is eljött. Fáradtan kászálódtam ki az ágyamból és egyből a fürdőbe indultam rendbe szedni magamat. Mikor belenéztem a tükörbe az első dolog amit megláttam a szemem alatt húzódó fekete karikák voltak. Ennek az oka az, hogy minden este újra és újra átélem a Joey-val töltött időm legnagyobb részét és az éjszaka közepén zihálva és izzadtan ébredek.  Szép emlékek én mégis óckodom és félek tőlük. Lassan egy teljes hét telt el mióta haza jöttünk Bécsből engem pedig folyamatosan ezek az álmok kísértenek. Nem elég, hogy Andy alig hagy pihenőt és folyamatosan hajt edzésen a Niall-el töltött időm is a sokszorosára csökkent. Mivel keveset vagyok a fiúkkal is és Tara-val is ezért csak annyit tudok, hogy kibékültek és  a fiúk most éppen stúdióba vannak. Megnéztem a lábamat és rajtuk tornyosuló vízhólyagokat mustráltam mikor úgy döntöttem, hogy ez már nem állapot. Leültem a fürdőmben lévő székre elővettem a szekrényből egy gyógyszertári alkoholos üveget és magam mellé raktam. A bal lábamat az ölebe húztam és letéptem az egyik vízhólyagot. A szemem elhomályosult a fájdalomtól, de folytattam és megszabadultam az összestől. Mikor végeztem egy vatta darabot átitattam alkohollal majd lemostam a sebeket. Csípett, égett, mart én pedig alig bírtam magammal, de visszafojtottam a belőlem kitörni készülő sikítást. Leragasztottam őket és a tegnap este kikészített ruhám után nyúltam. Felöltöztem majd kiléptem a fürdőből és lementem, elővettem a hűtőből három üveg ásványvizet majd a kocsikulcsomért nyúltam. Kiléptem az ajtón, bezártam magam után és a garázs felé mentem. Beültem a kocsiba, beindítottam a motort és elindultam az iskola felé. ma valamivel könnyebb edzésem lesz mivel Andy volt olyan kedves és vízhólyagjaimra tekintettel csak futó edzést írta elő, de abból kétszer három órát. 

-Jó reggelt! - köszöntött kirobbanó örömmel mikor meglátta, hogy belépek a terembe.
-Viszont! - mondom egy hatalmas ásítás közben és próbáltam nem koncentrálni a vízhólyagok okozta fájdalomra.
Egy órával később a suli udvarának pályáján futottam a köröket már egy ideje.
-Elég lesz! - kiabált át Andy a pálya másik oldalára. - Remélem tudod, hogy ez nagyon nem elég - mondta mérgesen.
Csak bólogattam, mert annyira kimerültem, hogy csak lihegtem.
-Igyál és utána tizenkétszer két száz méteres sprintek lesznek - közölte és ott hagyott.
Csíptek a vízhólyagok helyei a lábamon ahogy bele izzadt a cipőbe a lábam, de most ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Próbáltam a tüdőmet minél több oxigénnel megtölteni és visszaállítani a normális légzésemet.
-Mehet? - hallottam meg Andy hangját a hátam mögül.
Bólintottam aztán odasétáltam a rajthoz és letérdeltem. Belefújt a sípjába én pedig amennyire csak tellett tőlem futottam.
-Nagyobbakat lépj, lökd el magad a talajtól, használd a lábizmaidat az istenért! - üvöltött Andy idegesen.
Mikor átléptem a vonalat az izmaim besavasodtak és remegni kezdtek, kapkodtam a levegőt és folyt a víz a hátamon és a halántékomon.
-Ennyire nem megy? Komolyan ennyire leengedtél? - üvöltötte mögülem.
Csak támaszkodtam a térdemen és kapkodtam a levegőt. Miután a légzésem kezdett visszaállni normálisra és megfordultam csak annyit láttam, hogy Andy egy magas emberrel sétál felém. Nem láttam ki az mert a kontaktlencsémet az öltözőben hagytam így kénytelen voltam hunyorogni, de még így sem pontosan láttam, hogy ki az. Aztán mikor mellém értek és szembesültem vele, hogy képes volt iderángatni a suli futócsapatának kapitányát enyhén meglepődtem.
-Hello Sel! - köszöntött.
-Szia Jimmy - válaszoltam némi gúnnyal a hangomban.
Sosem voltunk jóba. Szerinte csak egy elkényeztetett csitri vagyok akinek mindent a segge alá raktak. Az egyetlen dolog amit tisztelek benne, hogy ez képes volt a szemembe mondani és nem a hátam mögött.
-Jimmy segít neked ma - kezdte Andy. - Vele futod le a maradék két száz métert utána pedig elmegyünk a kondi terembe erősíteni - mondta színtelen hangon.
-Hát ez csodálatos - gondoltam magamban és felkészültem rá, hogy ha eddig nem haltam meg akkor most már anyám hívhatja a temetkezési vállalatot, mert a nap végére nem leszek életben.

Nap végére teljesen leamortizálódva értem haza. Amúgy is fáradt voltam a folyamatos rémálmok miatt, hogy elhagyom Niall-t Joey miatt, de most már testileg is eluralkodott rajtam a fáradtság. Miután megfürödtem csak feküdtem a nappaliba a TV-t kapcsolgattam mikor megszólalt a csengő nagy nehezen felkászálódtam az ágyból és elmentem az előszobába ajtót nyitni. Mikor kinyitottam szinte sokkot kaptam. Hirtelen elöntött az éberség és a kétségbeesettség érzése.