13. A bál.

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem az új fejezettel, de egyrészt sok dolgom volt másrészt pedig ahogy mindenki másnak nekem is volt félévi bizonyítvány osztás ami nem éppen sikerült a legjobbra. Na, de térjünk a lényegre. Arra gondoltam, hogy ezután nem lesz semmiféle komment határ akkor fog jönni az új rész mikor kész leszek vele. Ez nagy valószínűséggel változó lesz, de vagy hetente vagy kéthetente új résszel fogok jelentkezni. Viszont ezután is örülnék neki hogyha megosztanátok velem az észre vételeiteket és a véleményeteket. Ezenkívül ha megkérhetlek titeket akkor szavazzatok. Nektek csak egy kattintás viszont nekem nagyon sokat jelentene. Nem is vesztegetem tovább a drága időtöket. Köszönöm annak aki végig olvasta ezt és jó olvasást! :)

Lots of Love, C.xx

-És párja... Niall James Horan - fejezte be.

-Micsoda? - csúszott ki a számon amit óriás méretűre tátottam. - Az lehetetlen

Aztán láttam, hogy Niall lazán a lépcső aljához sétál, arcán megjelenik egy féloldalas mosoly és kinyújtja felém az egyik kaját. Végig néztem rajta és kis híján elállt a lélegzetem. Egy fekete öltönyben volt  ami kifejezetten jól állt neki, szőke haja hanyagul oldalra volt zselézve és a szemei csillogtak a vágytól. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott pedig nem is voltunk olyan sokáig távol egymástól. A szépen kivilágított bálteremben az összes vonása jól kivehető volt ami ismét elbűvölt. Az egész lénye ahogy ott állt és amilyen áhítattal tudott rám nézni. Elvesztem úgy, ahogy először mikor megláttam. Akkor magamnak sem voltam hajlandó bevallani, de most már tisztában vagyok az akkori és a mostani érzéseimmel is. Rövid hezitálás után erősen megkapaszkodtam a korlátba és félve megtettem az első lépést. A szívem hevesen vert a lábam remegett és azt hittem, hogy ott nyomban el fogok ájulni. Már régóta tisztában vagyok azzal, hogy mérhetetlenül szerelmes vagyok belé, de néha még mindig meglepődöm rajta, hogy milyen érzelmeket tud belőlem kiváltani csupán a puszta látványával. Szerelmesnek lenni iszonyatosan szép dolog. Miközben lassan vettem a lépcsőfokokat folyamatosan Niall tengerkék szemeibe néztem amikből erőt tudtam meríteni. A távolság egyre csak fogyott köztünk és a lépcső utolsó fokáról lelépve belekapaszkodtam a kezébe. Nem bírtam tovább nem érdekelt, hogy ki néz minket magamhoz húztam és szorosan megöleltem. Pár másodperc múlva elhúzódott tőlem és puha ajkait az enyémekre tapasztotta. Az arcomat elborította a forróság a szívem eszeveszetten kalapált a gyomrom összeszorult a gerincemen pedig végig futott az ilyenkor oly sóvárgással várt hideg érzése. Ahol hozzám ért égető vágyat hagyott maga után és ezzel megbolondított. Mikor elváltak ajkaink a tengerkék csillogó szem párba meredtem és már ez boldoggá tett, hogy ott van mellettem és fogja a kezem. Csókunkat az emberek tapssal díjazták. Igazán idilli pillanat volt. Belekaroltam Niall felém nyújtott karjába aztán óvatosan a testével lépésre kényszerített. A lábaim remegte, de engedelmeskedtem neki és tovább folytattam a sétát.

-Te.., hogy kerülsz ide? - nyögtem nagy nehezen a szavakat.

-Az most nem fontos - mondta gyengéden és az arcára egy elégedett mosoly húzódott. - Ugye tudod, hogy gyönyörű vagy? - nézett rám nagy szemeivel.

-Csak ne hazudnál - mondtam remegő hangon és egy szolid kuncogás hagyta el a számat.

Idő közben tekintetem találkozott Peeté-vel aki egy szomorú mosolyt küldött felém amit viszonoztam aztán észre vettem a mellette ácsorgó Tarat. A remegés hirtelen elmúlt és átvettem Niall-től az irányítást és feléjük kezdtem húzni. Ő ezen elmosolyogott és gyorsított a léptein. Eléjük érve nem foglalkoztam azzal, hogy összevesztünk csak magamhoz húztam és erősen megöleltem.

-Sajnálom - suttogtam a fülébe, hogy csak Ő hallja.

Tara erre még szorosabban kezdett ölelni és tudtam, hogy már nem haragszik. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Nagyon sokat jelentett számomra és azt akartam, hogy ezzel Ő is tisztában legyen. A gondolat menetem valahol itt megszakadt, mert Peet elkezdte bökködni az oldalamat. Dühösen oldalra fordultam és jelezni akartam neki, hogy nem éppen a legjobbkor szórakozik, de mikor megláttam a kétségbe esett arcát már tudtam, hogy baj van.

-Joe - suttogta alig hallhatóan.

-A malac - világosodtam meg, de a hangom alig hallható volt.

-Milyen ma.. - kezdte Tara, de szerencsére időben betudtam fogni a száját, mire a szemei szikrázni kezdtek.

-Maradjatok itt!- mondtam aztán Tarat magammal húzva Joe irányába indultam.

-Sel! Mi ez az egész? - kérdezte idegesen.

-Itt van Niall ajándéka - hadartam és hangom három oktávval feljebb kúszott.

-Eldugjuk nem veszi észre és kész- mondta mellettem lihegve.

-Ha csak ilyen egyszerű lenne - válaszoltam Joe előtt lefékezve.

-Hol van?- estem neki.

Joe a szoba felé biccentett és arrébb állt, hogy betudjunk menni. Miután bementünk Ő is követett minket és mikor láttam, hogy aggodalomra semmi ok felé fordultam.

-Köszönöm Joe - öleltem át.

-Semmiség - simította meg a hátam.

Mikor újra aggodalmam okozója felé fordultam Tara már mellette guggolt és simogatta. Felegyenesedett, felénk fordult és a malaccal az ölében elénk lépett.

-Ezt már nehezebb lesz eldugni - emelte fel a fejét mosolyogva. - Hogy titkoljuk el két napig?- ráncolta a homlokát.

-Vigyázok rá - szólalt meg Joe a hátam mögül.

-Megtennéd? - csodálkoztam.

-Persze - mosolygott rám én pedig a nyakába ugrottam.

-Várjunk csak - fagyott le az arcomról a mosoly.

Joe nem tesz meg csak úgy kedvességből dolgokat csak ha nagy szükségünk van rá  ennyire már azért ismerem.

-Mit akarsz érte? - tettem fel a kérdést.

-Két One Dircetion koncert jegyet a lányoknak - forgatta a szemét. -Oda vannak a nyál gépeitekért - zsörtölődött tovább.

Taraval hitetlenül egymásra néztünk és szinte egyszerre tört ki belőlünk a jóízű nevetés Joe szégyenkező arcát látván. Hevesen bólogatni kezdtem, hogy benne vagyok az alkuban és nehéz bocsánat kérések közepette közöltem a férfival, hogy majd később találkozunk. Míg az ajtóhoz értünk nevetésünk is csillapodni kezdett és már csak mosolygós arccal léptem újra a bálterem  csillogó márvány padlójára. Mikor megláttam Niall-t és Peet-et nem messze tőlünk beszélgetni feléjük vettem az irányt, de amint megtettem az első lépést a szó szoros  értelmében Joey-ba ütköztem.

-Hellóka lányok - hallottam meg enyhén ittas hangját és amint szorosan magához ölelt a kellemetlen alkohol szag is meg megcsapta az orromat.

-Te részeg vagy! - próbáltam kibontakozni ölelő karjai közül kevés sikerrel.

Nem tudtam hova tenni ezt a dolgot. Miért iszik Joey? Őt is ugyan arra nevelték mint legtöbbünket. Az alkohol nem tesz jót senkinek ahogy sportolóknak sem. Gondolataimból a fiú apró csókjai rángattak vissza amiket nyakamra lehelt és egyre vészesebben közeledett ajkaim felé. Annyira lesokkolt a helyzet, hogy azt sem tudtam mit csináljak. Tara mentett meg, aki Joey ölelő karjait lehámozta rólam és arrébb lökte Őt. Kavarogtak bennem az érzések. A csalódottság vegyült a kétségbeeséssel, a megvetés az undorral, de legnagyobb meglepetésemre előhozta belőlem a régi érzéseket és emlékeket. Megdöbbentettek a akkori érzéseim. Talán mégis szerelmes voltam belé? Nem ez nem lehet. Próbáltam az agyam egyik hátsó részébe elszeparálni a régi csókok ízét és vele töltött időm minden pillanatát, de egy emlék mégis talált egy kis rést és a szemem elé vetített néhány képet a tavalyi együtt töltött nyarunkból.

Fülledt és nyári meleg idő volt Miami-ban már március elején is mikor a két hetes szabadságunkat töltöttük Joey-val a tengerparton. Tizenhatodik születésnapom alkalmából kaptam ezt az utat a barátomtól, hogy ki tudjuk piheni magunkat a világ bajnokság előtt. Nehéz idők álltak mögöttünk. Keveset találkoztunk az elmúlt hónapokban a verseny előtti készülés miatt. Ő legtöbb idejét a fényes Los Angeles-ben töltötte én pedig az esős London-ban. Ahányszor csak tudtuk meglátogattuk egymást, de erre csak havonta egyszer kerülhetett sor az edzőink jóvoltából. Éppen a tengerparton sétáltunk kézen fogva és szerelmes pillantásokkal jutalmaztuk egymást mikor Ő hirtelen felkapott és és szenvedélyesen megcsókolt. Testünk egymáshoz simult, bőrünk ragadt az izzadtságtól, de ezzel mit sem törődve vadul csókoltuk egymást a tengerparton mindenki szeme láttára, pedig  nem egyszer felhívták rá a figyelmünket, hogy ne hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat a világ bajnokság előtt. Miután ajkaink elváltak én a mélykék szempárba néztem és azt hittem, hogy ennél boldogabb soha életemben nem lehetek.

-Annyira hiányoztál - suttogta nagyon halk hangon a fülembe rajtam pedig végig futott a hideg ahogy kellemes lehelete a fülemet és a nyakamat csiklandozta.

Mikor az emlék kép halványulni kezdett újra Joey-val találtam szembe magam akinek már nem úgy csillogott a szeme ahogy akkor régen a tengerparton. Furcsának láttam és megtörtnek. 

-Nem. Nem lehet miattam ilyen - bizonygattam magamnak. -Hiszen Ő hagyott el egy másik lány miatt.

Mire ez tudatosult bennem a szakítás utáni ismerős érzések is hatalmukba kerítettek. Keserűség, fájdalom, magány, színtelenség és a mérhetetlen nagy űr. A vonásaim megkeményedtek és újra Joey szemébe néztem.

-Hogy tehetted ezt? - szűrtem a fogaim között rezzenéstelen arccal.

Miután a kérdésemre ép kéz láb válasz nem érkezett sarkon fordultam és a fiúk felé vettem az irányt.

-Kérjük a párokat a bálterem közepére a nyitó tánc hamarosan kezdődik - hallottam meg egy érdes férfi hangot a hangszóróból.

A fiúkra néztem és Niall arcán véltem felfedezni némi feszengést. Odasiettem hozzájuk és szőke barátom karjába kapaszkodva indultam el a bálterem közepe felé.

-Nem tudok táncolni - nyögtem ki még zaklatottan Niall-nek aki meglátásom szerint nem tudta mire vélni ezt a zavart hangnemet.

-Segítek - mosolygott rám biztatóan majd a karomon lecsúsztatva kezét az ujjainkat egymásra kulcsolta.

Elöntött a melegség, minden kételyem elszállt mellette, lelkembe pedig békesség költözött.

-Mellette vagy a legjobb helyen! - suttogott egy hang bennem mire egy elégedett mosoly kúszott az arcomra.

Tíz perccel később szinte minden szem ránk és a többi párra szegeződött. Niall bal kezét a lapockámra csúsztatta és ahol hozzám ért a bőröm égni kezdett és legszívesebben hozzásimulva csókoltam volna életem végéig. Jobb kezével az én kezemet kezdte kutatni, de a szemét nem vette le rólam. Mélyen nézett a szemembe és ezzel megbilincselt. Mikor megtettük az első lépést a félelem átjárta a testem, de miután rájöttem, hogy Ő nem enged el és erősen vezet, a testével mutatja az utat megnyugodtam és ellazultam a karjai között. Újra gyereknek éreztem magam és régi emlék képek homályosították el az elmémet olyan képeket vetítve elém mikor még apával táncoltunk a régi házunk nappalijában. Önfeledten és boldogan kacagtam a kezei között és mikor a zene véget ért Ő meghajolt előttem és Herceg nőmnek szólított...

* * * 

Két órával később túl voltunk egy megterhelő vacsorán amit Niall igazán élvezett.

-Tele vagyok - jelentette ki egy nagy sóhaj közepette és közben a hasát simogatta.

Mi Tara-val és Peet-tel jó ízűen felnevettünk mire a mellettem ülő idős hölgy szúrós pillantásokat küldött felém.

-Ezt mikor mondtad utoljára? - néztem rá most már csak kuncogva.

- Még soha nem mondtam ezt - jelentette ki Niall magabiztosan.
Erre megint kitört belőlünk a nevetés. Élveztem az egész bál hangulatát. Önfeledtek voltunk, nevettünk és csak a pillant varázsát élveztük. Időközben előkerült Tara gépe is és elindult egy kisebb fajta felfedező útra mondván Ő nem bálozni jött hanem dolgozni. Eközben találkoztunk Nate-tel akivel beszélgettünk egy keveset. Szóba került valami új seb tapasz amitől állítólag nem képződik pörk a seben és csak egy hétig kell rajta lennie. Utána pedig vigyázni kell az új bőrre, hogy fel ne szakadjon. Hát érdekes. Őrület, hogy miket ki nem találnak már.
-Küldtem belőle Andy-nek is - mondta mosolyogva. -De azért remélem nem lesz szükséged rá - nevetett.
-Azt én is nagyon remélem - szólalt meg mellettem Niall komolyan.
Ezután már csak koris dolgok kerültek szóba ezért közbe közbe Niall felé pillantottam aki élvezte, hogy hallhatja ezeket a dolgokat is amin igazán meglepődtem. Ismét kellemesen csalódtam benne. Nate-et Nicole váltotta akivel egy könnyebb hangvételű beszélgetésbe elegyedünk és szinte csak nevettünk. A fiúkkal már a szalonban megtalálták a közös hangot mint utólag megtudtam. Miközben hallgattam Nicole csicsergését és a fiúk nevetését körbe pillantottam a bálteremben ahol szinte mindenki jókedvűen nevetett, erősen artikulálva magyarázott a vele szemben álló személynek vagy csak egymagukban pezsgőt iszogattak az egyik sarokban. A velünk szemben lévő páron viszont megakadt a szemem. Egy negyven év körüli nő és egy ötven év körüli férfi álltak egymással szemben. A férfin egy fekete drága öltöny volt a nő pedig egy hosszú vörös testhez simuló ruhát viselt aminek az alja a földre lógott. A nő éppen abban a pillanatban öntötte a pezsgős pohár teljes tartalmát az előtte állóra mikor arra fordítottam a fejem így mindent jól láttam. Erre a jelenetre majdnem elnevettem magam, de csak egy halk kuncogás hagyta el a számat amire Niall kérdő tekintettel fordult felém. Óvatosan a pár irányába mutattam ahol a nő éppen most készült faképnél hagyni a férfit akinek a zakóját az egyik pincér egy szalvétával törölgette. Niall erre hangosan felnevetett és ingatni kezdte a fejét majd egy puszit nyomott a homlokomra mire az arcom felvette a vörös legsötétebb árnyalatát. Tekintetem újra az emberekre vándorolt, de most már célal nézegettem Őket. Tarat kerestem mindenhol, de csak Joey-t és Charile-t láttam. A férfi Joey edzője már jó ideje és jó szokásához híven most is a fiút rakta helyre. A férfi csak mondta mondta Joey pedig bólogatott mint a jó gyerekek, hogy megértette. Charlie egyébként nagyon feltűnő egyéniség. Minimum két méter magas és eléggé testes ember. Az edzés módszerei pedig kegyetlenek és minden az Ő akarata szerint történik a pályán. Viszont mikor ki lép a megszokott helyéről a szíve ellágyul és egy óriási kedves mamlasszal találja magát szembe az ember. Joey-ra visszatérve pedig miután tudatosult bennem, hogy nem érzek már semmit iránta az emlékeim visszakerültek a megfelelő helyre és én újra tudtam a saját időmben élni és többet nem is gondoltam rá az este folyamán.

-A díj átadó öt perc múlva kezdődik a nagy teremben - hallottam meg újra az érdes hangot a mikrofonból.

Az egész testemen végig futott a bizonyítási vágy iránti érzés. Libabőrös lettem és a tenyerem izzadni kezdett.

-Selena ne legyél buta! Nem kell senkinek sem bizonyítanod - szólalt meg ismét bennem valami.

Nem. Igaza van nem kellett én mégis bizonyítani akartam. Annak a személynek akinek én nem jelentek semmit, aki engem nem becsül meg és csak úgy eldobott magától. Bizonyítani akartam az apámnak.

Niall ujjait az enyémekre kulcsolta és úgy irányított újra a testével ahogy tánc közben is. Visszaültünk a kerek asztalunkhoz ami egy óriási fehér apró virág mintás asztal terítővel volt leterítve a közepén pedig egy különféle virágokból kötött csokor volt, a tányérak amikből nem rég ettünk pedig már hűlt helyük volt és így vártuk amíg az érdes hangoz arc is társul és végre megtudjuk, hogy kik lettek az év gyors kocsolyázói, az év edzője és hogy a két világ csapat közül melyik a jobb. Pár perccel később Tara is csatlakozott hozzánk és leült az asztalhoz.

-Fárasztó ezeket az embereket fényképezni - fújta ki magát.

-Sose volt könnyű az ilyen emberekkel - kacagtam fel és küldtem felé egy biztató mosolyt. - Remélem azért majd megnézhetem őket - néztem rá kérlelően.

-Meg még mit nem. Majd a kiállításon megnézheted - nevetett és védelmezően átölelte a gépét.

-Jó estét kedves vendégeink - hallottuk meg ismét a férfi hangját.

A testemet ismét borzongás járta amint ezt Niall is észre vette a kezem után nyúlt és rám mosolygott.

-A nyitó beszédet Bécs polgár mestere fogja elmondani. Köszöntsük Őt nagy szeretettel - mondta a férfi mi pedig tapsolni kezdtünk.

A beszéd fél órásra sikerült amit a vége felé már eléggé untunk, de aztán elő került a négy darab boríték egy ezüst tálcán amik egy piros bársonnyal borított szivacson helyezkedtek el és én újra extázisba kerültem.

A férfi ismét megszólalt és a színpadra szólított egy számomra ismeretlen nőt, hogy adja át a díjakat. Kis várakozás után megjelent a vörös ruhás nő aki ráborította a férfire a pezsgőt és nekem mosoly kúszott az arcomra az emlék kép felidézése után.

-Jó estét kívánok Andrea Heidenberg vagyok az osztrák gyors korcsolya egyik fő támogatója - mutatkozott be enyhe német akcentussal kellemes hangján. - Rám hárult az a megtisztelő feladat, hogy én adhatom át ezeket a csodálatos díjakat - folytatta.-Mint mindig most is az év gyors korcsolyázója díj talál először gazdára ami nem másé mint Joey Mantia-é - mondta bejelentését pedig hangos tapssal díjazták.

Joey felállt a tőlünk elég messze lévő asztaltól és még kissé szédülve tántorgott fel a színpadra és átvette a nőtől a díjat amihez kapott egy csokrot is. Ezután pedig visszaindult az asztalukhoz. A szívem hevesebben kezdett verni és kirázott a hideg.

-Az év gyors korcsolyázó nője díj pedig Selena Evens-t illeti - mosolygott és engem kezdett keresni a szemével.

A megkönnyebbülés villám csapásként ért amint kimondták a nevemet. Még az izgalomtól remegő lábbal álltam fel az asztaltól és labilisan indultam el a nő felé. Felsétáltam a három lépcsőfokos lépcsőn az emelvényre és felé indultam. Az arcomról a vigyort nem lehetett letörölni. Andrea kezet fogott velem majd két puszi után a kezembe adta a nyitott kék bársonnyal takart dobozt amiben egy érem pihent majd a kezembe adta a csokrot.

-Gratulálok ez nagy teljesítmény - suttogta én pedig megköszöntem és visszaindultam az asztalunkhoz ahol Tara, Peet és Niall még mindig állva tapsoltak.

Tara gratulált először aki erősen magához szorított majd két puszit nyomott az arcomra és megszabadított a bársony doboztól, hogy csinálhasson róla pár képet. Ezután Peet is megölelt és a fülembe suttogta, hogy igazán büszke rám. Mikor kibontakoztam a karjaiból és megfordultam Niall mosolyogva állt előttem. Magához húzott és erősen megölelt.

-Sosem voltam rád még ennyire büszke - suttogta a fülembe majd elhúzódott tőlem és lágyan megcsókolt.

Az örömöm teljes lett és tudtam, hogy mindent megkaptam az élettől amit szerettem volna. Vannak barátaim, van szerelmem, családom és sikeres vagyok abban amit csinálok. Kívánhatnék ennél többet? Fél órával később véget ért a díjátadó. A legjobb edző Charile lett a Powerslide World Team pedig torony magasan megverte a Bont World Team-et a statisztikák szerint. Ez az év a Powerslide-nak kedvezett. A miénk lett az összes díj. Nate nagyon büszke volt ránk. Megköszönte az egész éves teljesítményünket és azt, hogy ennyit teszünk a cégért.

* * *

Egy órával később Niallel kettesben beszélgettünk az egyik hatalmas méretű ablak előtt. Arcát már csak halvány fények világították meg, mivel a bálterem középén a csillárt leoltották és a falon lévő lámpákból is már csak minden második égett. A kezünkben lévő kristály pezsgős poharakon néha-néha megcsillant a fény ahogy forgattuk a kezünkben. Én a számomra előírt alkohol mentes pezsgőt iszogattam. Így szoktam csalni legalább nem mondhatják, hogy nem ittam pezsgőt. Éppen a számhoz emeltem a poharat és a hideg szénsavas szőlő ízű italt öntöttem a számba aminek az ízéről üvöltött, hogy tele van tartósító szerrel, mikor Niall megfogta a szabad kezemet és rám mosolygott. A poharat kiürítettem és az éppen arra haladó pincér tálcájára helyeztem. A fiú mélyen a szemembe nézett és óvatosan közeledni kezdett felém majd puha ajkait az enyémekre nyomta. A gyomromban pillangók vergődtek és az arcomat elöntötte a forróság. Nem voltak gondolataim csak élveztem az enyhén alkoholos csók ízét. Beletúrtam a hajába Ő pedig a derekam köré fonta karjait és úgy szorított magához ahogy csak tudott. Még többet akartam belőle. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált én pedig vágytam rá. Azt akartam, hogy az enyém legyen. Neki akartam odaadni azt amit egy lány életében csak egyszer adhat egy fiúnak, de nem most. Még nem. Kezem a tarkójára csúsztattam és még erősebben magamhoz szorítottam. Számat egy sóhaj készült elhagyni amit nagy nehézségek árán magamba fojtottam. Nem akartam, hogy tudja, de akartam Őt. Nem bírtam tovább, így óvatosan eltoltam magamtól és zihálva a szemébe néztem ami ilyen fényben sötétkéknek hatott. A tenger legsötétebb kékjének, ami már szinte fekete volt. Vágyamat látva egy rossz fiús mosoly kúszott a szájára én pedig védetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Sosem engedtem meg, hogy mások lássák az érzéseimet, de előtte nem tudtam elrejteni a valódi énemet. Lehullt róla a maszk és én féltem, hogy Ő ezt kihasználja. Lelkemben a bánat és a boldogság elegye kavargott. Miután sikerült rendeznem a gondolataimat Niall-re néztem aki azóta már nem mosolygott. Óvatosan a homlokomnak támasztotta az övét és a szemembe nézett.

-  Miért nem engedsz magadhoz közel? Nem foglak bántani - suttogta óvatosan én pedig még jobban kétségbe estem.   

-Lena - hallottam meg az ismerős hangot mire a hideg kezdett futkosni a hátamon.

A hang tulajdonosa éppen Niall felé nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozhasson, de én óvatosan utána nyúltam és visszatoltam a helyére.

-Niall kérlek hagyj minket kettesben - mondtam túl nyugodt hangon ami neki is feltűnt.
Meglepődöttség suhant át az arcán, de csak bólintott, sarkon fordult majd távozott.

-Mit keresel itt? - kérdeztem szárazon és szembe fordult a számomra ismert hang tulajdonosával.

A felismeréstől megrökönyödtem pedig tudtam, hogy Ő az. A kétségbeesését felváltotta a düh, a bizonyítási vágy, a mérhetetlen fájdalom és a cserben hagyottság érzése. A lelkem egy mély pontján még sajnáltam Őt is és magamat is mégis elnyomtam ezt az érzést. Magamra ismertem benne. Mikor ránéztem magamat láttam és a sok düh mellett mégis azt éreztem, hogy otthon vagyok. Egy szakadék tátongott köztünk, én mégis otthon voltam...